péntek, július 30, 2010
   
Text Size

Szállni, vagy a földön maradni?

repuloÖrömöt és indulatokat is kivált a tököli repülőtér újbóli megnyitása. A létesítmény csúcsüzemben kétezer ember számára nyújthat biztos megélhetést. De sokan félnek attól, hogy a fel- és leszálló repülőgépek zaja jelentősen rontja majd életminőségüket.
A tököli repülőtér megnyitásán munkálkodó fejlesztő cég valószínűleg arra számít, hogy sikerül átcsábítani Tökölre a Ferihegyi Közforgalmú Repülőtér teherforgalma várható új megrendelőinek nagy hányadát. Széplaki Ferenc, a Pest megyei fogyasztóvédelmi civil szervezet elnöke úgy tudja, a fejlesztő 26 ezer fel- vagy leszállást tervez a legnagyobb forgalmú fél évben. Ez tizenhat órás üzemmód esetén hat és félperces gyakoriságot jelent.
A kéttucatnyi civil szervezetet összefogó tiltakozók fő érve az, hogy a leszállópályától már százhetven méterre külterületi halásztelki lakóházak állnak, és a pálya meghosszabbított vonalában található Szigethalom, illetve a Duna túlfelén Százhalombatta. A zaj miatt érintett még Szigetszentmiklós, Érd és Diósd. Szerintük Tökölön és környékén 150-200 ezer ember életminőségében, vagyoni helyzetében, lakhatási körülményeiben okozhat negatív változást a repülőtér.  Állítják, hogy sokan elköltöznek majd, így az érintett helyiségek adóbevétele csökkeni fog. Jobb lenne a területet kizárólag a szárazföldi és vízi logisztikai rendszerbe bekapcsolni.
A fogyasztóvédők munkacsoportja írásban kérte minden parlamenti képviselőtől, hogy ne töröljék az önkormányzatok repülőtér megnyitására vonatkozó korábbi vétójogát a Légiközlekedési törvény módosításával. 2009. november végén a parlament mégis elfogadta a jogszabály módosítását. A köztársasági elnök sem respektálta érveiket, és aláírta a törvényt. Most az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Szigetszentmiklóst először egyszerűen kifelejtették a zajvédő övezetből, ezt sikeresen megfellebbezték, mondja Szabó hp2József polgármester, aki felháborítónak tartja az érintettek kihagyását a döntésből a kezdetektől, azaz 2004-től fogva, amikor a reptér kereskedelmi forgalmú hasznosítása mellett döntött az akkori kormány. Rontott helyzeten, mondja a polgármester, amikor a repülőtér-megnyitásokkal kapcsolatos engedélyezés jogát alacsonyabb szintre tették, majd az érdekelt önkormányzatok vétójogát véleményezési jogra változtatták. Keserűen említi, hogy ezeket a hátrányos döntéseket a térség országgyűlési képviselője, Kuncze Gábor és a listán a parlamentbe jutó Varju László is támogatta. Attól is tart Szabó József, hogy a repülőgépeket kiszolgáló gépjárműforgalom majd a megépülő szigeti gerincutat is túlterheltté fogja tenni.
Tököl adóbevétele megnő, és seregnyi embernek adhat munkát, ha újranyit a repülőtér. De itt lesz a legnagyobb a közúti és légi környezetszennyezés, a zajhatás. Áldás vagy átok a tököliek számára a létesítmény? – kérdezte a Duna Völgye Hoffman Pál polgármestertől.
„Tökölt nem mozgatják adóbevételi szempontok, amikor a volt szovjet katonai repülőtér hasznosításával foglalkozik – felelte. – Olyan fejlesztéseket szeretnénk látni, amelyek nem zavarják lakosainkat. Az tény, hogy a 2004-ben hozott kormányhatározat polgári légiközlekedéssel és kiegészítő vállalkozással számol, a jelenleg nem nyilvános le és felszálló hely területből 240 hektárt repülési, 160 hektárt vállalkozási, logisztikai célra határol le a helyi szabályozás módosítása. A jogszabály-módosítás miatt mind a települések, mind a civilek érdekérvényesítési lehetőségei csökkentek. Kíváncsian várom, mit válaszol a kormány a létesítmény elleni civil tüntetés petíciójára.”
Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

A Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány szervezésében Schäffer Éva az alapítvány elnökének vezetésével, júniusban adományszervezés indult a térségben az árvízkárosultak megsegítésére. A rengeteg megkeresés meglepte a szervezőket, így két ütemben lehetett csak kiszállítani a felajánlásokat a rászorulókhoz. Az, hogy a megfelelő emberek kapták –e a csomagokat,...

Read More...

A Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány szervezésében Schäffer Éva az alapítvány elnökének vezetésével, júniusban adományszervezés indult a térségben az árvízkárosultak megsegítésére. A rengeteg megkeresés meglepte a szervezőket, így két ütemben lehetett csak kiszállítani a felajánlásokat a rászorulókhoz. Az, hogy a megfelelő emberek kapták –e a csomagokat,...

Read More...

Kezdetét vette a Szemes Fesztivál 2010-ben is. A rendezvényen Mikó F. László, Lehel Endre és Volker Schwarz Dunaharszti grafikus művészek "Píp-só" - Kor-show kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. A július 22-i éjszakai megnyitójának fellépői: Demcsák Ottó, Harangozó díjas balettművész, a Győri Balett alapítója, Stana Alaxendra és Köcse György modern tánc világbajnokok voltak....

Read More...

Áporka, 18-dik alkalommal rendezte meg a saját falunapját. Évről-évre az esemény érdekessége, hogy a háromnapos rendezvény mindíg nagyon sok embert képes megmozgatni. Így találkoztunk itt emberekkkel a fővárosból, Dunaújvárosból, Kecskemétről, Csongrádról de a térség településeinek lakói sem maradtak szégyenben hiszen sokakkal közülük is találkozhattunk. Volt aki még a harmadik alkalommal...

Read More...

Üzenet

  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • Boltokban a Duna Völgye Tökölön az alábbi üzletekben találhatják meg az újságot: Platán (Fő úti CBA) Kölcsey CBA Tesco - Kata kávézó Tesco - Kínai étterem Zöldike ABC A lakótelepeken pedig...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
Ma 2010. július 30., péntek, Judit és Xénia napja van. Holnap Oszkár napja lesz.

radio6-szhb
ip

ajanlott_bongeszok
inda

 

Szösszenetek

Továbbtanulás

tovabbtanulasMinket, fiatalokat egyre többször kérdeznek meg rokonok, ismerősök, barátok: és hol fogsz továbbtanulni?
Mi ilyenkor tanácstalanul, vállvonogatva állunk a kérdező előtt. Kevesen mondhatjuk el ugyanis magunkról, hogy tizennyolc évesen el tudjuk dönteni, mit szeretnénk csinálni életünk hátralevő részében. Elvégre ez egy nagy döntés!
Mit tehetünk, ha elképzelésünk nincs, mit kezdjünk a továbbiakban? Ha érdekel a matek a magyar és a kémiai is egyszerre? Kezdjünk el böngészni! Akár interneten, akár könyvtárban. Számos olyan kiadvány jelent meg az elmúlt hónapokban, amelyek a továbbtanulás terén tanácstalan fiataloknak nyújtanak segítséget.  

Humor

Anyós vicc 1

Barátok egymás között:
- Az én anyósom mögött sok nő elbújhatna.
- Miért, olyan házias?
- Nem, olyan kövér. A vicc elküldése email-ben.

 

 

Webkamerák

Dunaharaszti
51-es Főút - Alsónémedi út kereszteződése

Dunaharaszti 51-es főút Alsónémedi út kereszteződés (Tesco, Coca Cola, OMV benzinkút környéke)
Baja felé

Budapest felé
Budapest felé (M0)

Alsónémedi felé
Alsónémedi felé

Dunaharaszti centrum felé
Dunaharaszti központja felé
Forrás:www.kozut.hu