vasárnap, február 05, 2012
   
Text Size

A fiatalodó város - újabb fejlesztések Tökölön

thumb_2007_4__265Tököl városa tovább halad a megújulás útján, a fejlesztések folytatódnak.

A jövő évtől kezdődően további látványos átalakuláson megy majd át a városkép, épületek rekonstrukciója, utak felújítása, járdák építése segíti majd a gyalogosokat, míg az autós közlekedés könnyítésére parkolóhelyek is kialakításra kerülnek majd. Tököl város településközpontjának fejlesztése már korábban megkezdődött. Ennek eredményeképpen tavaly ősszel került átadára - egyebek mellett - az új piac, valamint a kulturált-, díszburkolattal ellátott park, melyet napóra is díszít. A pályázati lehetőségre az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával nyílt lehetősége Tököl városának. A beruházásra kapott támogatás összege közel 86,4 millió forint volt.

A városközpont fejlesztés második ütemébe lépett a város. Az integrált városfejlesztésre vonatkozó pályázati anyag beadásra került, ennek folytatása az idei nyárra időzíthető. A tervek szerint a tököli Fő út- Polgármesteri Hivatal - Katolikus Templom környéke rekonstrukciója történik majd meg.  Nemrég végéhez ért a római katolikus templom belső felújítása, 10 millió forintos költséggel. Az elkövetkezőkben a homlokzat helyreállítása szerepel a tervekben.
Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

- Videó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról

Read More...

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...

Properties

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa98
mod_vvisit_counterTegnap401
mod_vvisit_counterEzen a héten1952
mod_vvisit_counterElőző héten2797
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1518
mod_vvisit_counterElőző hónapban12100
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta212216

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk

Szösszenetek

Célba ért a második szállítmány is!

A Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány szervezésében Schäffer Éva az alapítvány elnökének vezetésével, júniusban adományszervezés indult a térségben az árvízkárosultak megsegítésére. A rengeteg megkeresés meglepte a szervezőket, így két ütemben lehetett csak kiszállítani a felajánlásokat a rászorulókhoz. Az, hogy a megfelelő emberek kapták –e a csomagokat, a mai aktuális bulvár témák egyike, de az Alapítványunk támogatói, kicsik, nagyok, idősek és fiatalok egyaránt, felajánlásainkkal és önkéntes munkájukkal segítették –e nemes projekt megvalósulását, és hogy a szállítmány eljutott Felsőzsolcára, annak ékes bizonyítéka, a lenti képgaléria, melyet kollégánk készített.
 

Humor

Anyós vicc 1

Barátok egymás között:
- Az én anyósom mögött sok nő elbújhatna.
- Miért, olyan házias?
- Nem, olyan kövér. A vicc elküldése email-ben.

 

 
Terelések,balesetek, egyéb információk ...

Dunaharaszti

Taksony.hu

Current News entries