vasárnap, február 05, 2012
   
Text Size

UNICEF akció

A tiszta ivóvízhez jutás jogát éppen a napokban nyilvánította emberi joggá az ENSZ Közgyűlése.. Napjainkban több mint 800 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez; Ázsiában és Afrikában a legnagyobb a probléma. Félő, hogy ez a helyzet a klímaváltozással tovább romlik. A 2000-ben elfogadott Millenniumi Nyilatkozat arra hívta fel az államokat, hogy csökkentsék felére azok számát, akik nem jutnak iható vízhez, a cél elérése azonban egyelőre kétséges. Az UNICEF számára az egészséges ivóvíz biztosítása azért is fontos, mert évente másfél millió gyerek hal meg hasmenéses megbetegedésekben, melyeket a szennyezett ivóvíz és a rossz higiénés körülmények okoznak. 
Partnerekkel az életmentő vízért  Az UNICEF számos partnerrel, így szervezetekkel, cégekkel működik együtt vízprogramjaiban. Az Európai Úszószövetség (LEN) például évek óta nyújt támogatást ahhoz, hogy Togóban biztosítsák az iskolák vízellátását és a gyerekeket megtanítsák a higiénia legfontosabb szabályaira. Ezt a programot 2007-ben,a debreceni Rövidpályás EB alkalmából magyar adományozók is támogatták mintegy 30 ezer dollár adománnyal.  Az augusztus 4-15. között, Budapesten megrendezésre kerülő Úszó EB ismét szeretne az UNICEF-en keresztül segítséget, azaz vizet adni a gyerekeknek. A Magyar Úszószövetség minden eladott belépőjegy ára után 1 Euróval támogatja az UNICEF vízprogramjait. Augusztus 14-én magyar olimpiai bajnokok és helyezettek részvételével egy jótékonysági váltóúszásra is sor kerül, melyet adományaikkal cégek (Amway, Arena, EDF, Fővárosi Vízművek, Magyar Televízió, Nemzeti Sport, T-Mobile) szponzorálnak. A versenyhez kapcsolódóan az UNICEF közvetlenül is gyűjt adományokat.  1 SMS – 20  liter ivóvíz   Aki augusztus 4. és 16. között elküldi az  UNICEF  szót a 06-90/643-143-as számra, 20 liter éltető vizet ajándékoz egy kisgyereknek. Az SMS díja: bruttó 500 Ft. A fejlett országokban naponta 200 liternél több víz is elfogy egy-egy kisebb háztartásban. Ahol nehéz a vízhezhozzájutni, 20 liter víz napokig, háborúkban és természeti katasztrófákban akár két hétig is kitart.      Figyelem!  A kampány 30 mp-es spotját az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen kérhetik.
Forrás: UNICEF Magyar Bizottság
Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

- Videó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról

Read More...

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...

Properties

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa103
mod_vvisit_counterTegnap401
mod_vvisit_counterEzen a héten1957
mod_vvisit_counterElőző héten2797
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1523
mod_vvisit_counterElőző hónapban12100
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta212221

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk

Szösszenetek

UNICEF akció

A tiszta ivóvízhez jutás jogát éppen a napokban nyilvánította emberi joggá az ENSZ Közgyűlése.. Napjainkban több mint 800 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez; Ázsiában és Afrikában a legnagyobb a probléma. Félő, hogy ez a helyzet a klímaváltozással tovább romlik. A 2000-ben elfogadott Millenniumi Nyilatkozat arra hívta fel az államokat, hogy csökkentsék felére azok számát, akik nem jutnak iható vízhez, a cél elérése azonban egyelőre kétséges. Az UNICEF számára az egészséges ivóvíz biztosítása azért is fontos, mert évente másfél millió gyerek hal meg hasmenéses megbetegedésekben, melyeket a szennyezett ivóvíz és a rossz higiénés körülmények okoznak. 
 

Humor

Anyós vicc 1

Barátok egymás között:
- Az én anyósom mögött sok nő elbújhatna.
- Miért, olyan házias?
- Nem, olyan kövér. A vicc elküldése email-ben.

 

 
Terelések,balesetek, egyéb információk ...

Dunaharaszti

Taksony.hu

Current News entries