csütörtök, szeptember 09, 2010
   
Text Size

Rákgyógyítás: hagyományos vagy alternatív terápiával?

pirulaCsak minden második magyar vélekedik úgy, hogy a rák, illetve a daganatos megbetegedések kezelésének leghatékonyabb módja a gyógyszeres terápia – ez derült ki egy reprezentatív kutatás eredményeiből.
Szkeptikus és tanácstalan a magyar felnőtt lakosság abban a tekintetben, hogy a különféle rákos, illetve daganatos betegségek megelőzésében és kezelésében mennyire hatékonyak a gyógyszerek – ezt lehet megállapítani a Szinapszis Egészségügyi Piackutató és Tanácsadó Kft. és a Magyar Gyógyszerészi Kamara közös, országosan reprezentatív kutatásának eredményéből. Az emberek 11 százaléka gyógyhatású termékekben bízik inkább, 4 százaléka pedig az táplálék- és étrend-kiegészítők rákgyógyító, illetve -megelőző hatásában, nem pedig a gyógyszerekben. A lakosság több mint egyharmadának nincs markáns véleménye.
Szinte alig találni pedig olyan családot ma, ahol valamelyik nemzedéknél még ne fordult volna elő rosszindulatú daganat. Olykor a gyógyszerek nem hozzák meg a várt eredményt. „A beteg bizalma a gyógyszerek, a hagyományos orvoslás iránt nagyban függ attól, mit tapasztalt a környezetében élő daganatos betegek esetében” – mondta el tapasztalatát a WEBBeteg.hu kérdésére dr. Tóth Judit klinikai onkológus. Ott, ahol gyógyult beteg él, az élmény pozitív, emiatt sokkal nagyobb a megelőlegezett bizalom. Ahol szomorú példa van, hamarabb fordulnak alternatív gyógymódok felé a betegek, sőt ha a korábbi kezelések mellékhatása kifejezett volt, nehezebb a kezelést akárcsak elindítani is.rak
Kevés beteg utasítja el teljesen a gyógyszeres kezelést és választja kizárólag az alternatív utat. Ugyanígy kevesen elégszenek meg csak a gyógyszeres kezeléssel. A többség elfogadja a hagyományos orvoslás adta kezelési lehetőségeket, de mellette kiegészítőket is alkalmaz. Fontos azonban, hogy ha valamilyen alternatív gyógymód mellett dönt a beteg, akkor is csak bevizsgált, részletes betegtájékoztatóval ellátott terméket válasszon, amely tartalmazza az összetételre vonatkozó pontos információkat is. Dr. Tóth Juditnak több olyan, csodaszernek kikiáltott készítményt mutattak már a betegei, amelynek összetétele egyáltalán nem volt tisztázható. Emiatt persze az is felmérhetetlen, hogy ezek alkalmazása milyen veszélyekkel járhat, ezért az ilyen szerekről ő mindenképpen megpróbálja lebeszélni a betegeket.
A daganatos kezelésben alkalmazott gyógyszerek komoly vizsgálatokon esnek át, mielőtt forgalomba kerülnek. Több, egymástól független központ és független orvosok vesznek részt a vizsgálatokban. Az orvosnak csak azokra a szerekre szabad ajánlást tennie, amelyek ilyen bizonyító erejű vizsgálatokon megállták helyüket. „Ha a szakirodalomban nem találok adatot valamely szerről, nem javaslom az alkalmazását, de természetesen megfelelő felvilágosítás mellett tiszteletben tartom a beteg döntését” – mondja saját gyakorlatáról dr. Tóth Judit.
A túlzott vitaminbevitelt azonban minden körülmények között károsnak tartja, mert gyorsíthatja a daganat növekedését: „Azt szoktam tanácsolni a betegnek, hogy válasszon ki egy olyan készítményt, amelynek az ő esetében kevés a mellékhatása, és azt szedje. Ha változtat, arról tudjak, és beszéljük meg.” Ugyancsak veszélyesek lehetnek a szélsőséges diéták. Van beteg, aki a kemoterápia idejére olyan diétába kezd, amelytől rohamos fogyásnak indulhat. A diétáknak, a táplálkozásnak az egészséges életmód kialakításában van jelentősége, míg a már kialakult daganat esetében inkább a beteg súlyvesztése okoz gondot.
Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...
Magyar Fotográfia Napja

A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA 2010. AUGUSZTUS 29. Eseménynaptár – időrendben  

Read More...

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa246
mod_vvisit_counterTegnap755
mod_vvisit_counterEzen a héten2130
mod_vvisit_counterElőző héten2804
mod_vvisit_counterEbben a hónapban4118
mod_vvisit_counterElőző hónapban4208
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta8326

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk
Ma 2010. szeptember 09., csütörtök, Ádám napja van. Holnap Nikolett és Hunor napja lesz.

Partnereink

forster

okomat

mindenkifogyaszto
ajanlott_bongeszok
inda

12 Óra - Fotószolgáltatás a Dunavölgye partnere 
ikaros

Szösszenetek

UNICEF akció

A tiszta ivóvízhez jutás jogát éppen a napokban nyilvánította emberi joggá az ENSZ Közgyűlése.. Napjainkban több mint 800 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez; Ázsiában és Afrikában a legnagyobb a probléma. Félő, hogy ez a helyzet a klímaváltozással tovább romlik. A 2000-ben elfogadott Millenniumi Nyilatkozat arra hívta fel az államokat, hogy csökkentsék felére azok számát, akik nem jutnak iható vízhez, a cél elérése azonban egyelőre kétséges. Az UNICEF számára az egészséges ivóvíz biztosítása azért is fontos, mert évente másfél millió gyerek hal meg hasmenéses megbetegedésekben, melyeket a szennyezett ivóvíz és a rossz higiénés körülmények okoznak. 
 

Humor

Egy malac vicc

A szülész kérdezi az ifjú anyát:
- Asszonyom, a boldog apa kint várakozik, beengedjem?
- Jézusom, dehogy, a férjem bármelyik percben megérkezhet!

 

Dunaharaszti

  • Zenés mesejáték a művelődési házban
    Szeptember 10-én, pénteken 18 órakor kerül színre a klasszikus darab, a belépés ingyenes. Sok nézőre számítunk, nem mindennapi művészi élményre van kilátás.
  • Néhány nap múlva avatjuk a Sportjátszóteret
    2010. szeptember 10-én, 16 órakor ünnepélyesen megnyitjuk és átadjuk a Sportjátszóteret a Piactéren. Polgármesteri köszöntő is lesz, meg zene és büfé is, de a legfontosabbak a pályák, melyek között néhány egészen különleges is akad.
  • A Dunaharaszti Szent István - szobor
    N. Tóth Ágnes művészettörténész kiváló ismertetőt tartott augusztus 20-án a Templomkertben R.Törley Mária gyönyörű szobráról, mely városunk ékessége egyben. Az alábbiakban - sokak kívánságára - leközöljük a beszédet.