vasárnap, február 05, 2012
   
Text Size

Szigetszentmiklós hírei a Dunavölgye havilap szerkesztőitől

Majális 2010 Kéktó szabadidő park

 

majalis1

forrás : www.szigetszentmiklos.hu

 

Útátadás Szigetszentmiklóson

A Közép-Magyarországi Operatív Program részeként két útszakasz rekonstrukciójának megtörténtét jelentette be december 18-án Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára Szigetszentmiklóson, az érintett települések polgármestereinek jelenlétében. Az Európai Unió pénzügyi keretéből 348 millió forintért felújítva adták vissza a forgalomnak a 4606-os, Káva és Dabas közti összekötő út és az 51101-es, Csepel–Szigethalom bekötőút együttesen hét kilométer hosszú szakaszát. A felújítás érintette Újhartyán, Dabas, Szigetszentmiklós és Szigethalom települést. A kivitelezés során helyrehozták az útpadkákat, a felszíni vízelvezető árkokat és az autóbuszmegállókat is.


 

Csodás éjszakai buszkirándulás Budapestre

buszCivil összefogásban 2009-ben az év utolsó évzáró közösségi programja volt a már hagyományosan szervezett éjszakai buszkirándulás.
A Megyelakó Egyesület negyedszer hirdette meg a civil programot, melyre évről évre egyre többen jelentkeznek. A különleges időpontban, éjszaka szervezett kiruccanás alkalmával a Citadellán, az Andrássy úton és a Hősök terén is jártak a résztvevők, ahol kis várostörténelmi előadást hallgathattak meg, s a hazautazás előtt forralt borral koccintottak az új évre. A buszból csodálhatták a Magyar Tudományos Akadémia, a neves belvárosi szállodák, valamit a Kiskörút és a Nagykörűt ünnepi fényeit. Ismét egy fantasztikus és jókedvű társaság jött össze a hideg, kissé esős december végi éjszakán.


   

Jóslat vagy realista előrelátás?

debrecA Duna Völgye Média Group meghívására Szigetszentmiklóson is bemutatta Arcmás című könyvét Debreczeni József közíró, már a másodikat, amelyet Orbán Viktorról írt.
Sokan sokféleképpen elemezték eddig a rendszerváltást, az azóta eltelt húsz évet. Debreczeni esetében talán első alkalommal követhető nyomon egy meghatározó politikai szereplő életútját figyelve az az időszak, amelynek kezdete volt a ’89-es fordulat. „Életemnek és a magyar történelemnek archimédeszi pontja volt a rendszerváltás, a parlamentáris demokrácia megszületése, és számomra e könyv megírása volt az egyetlen eszköz, hogy a magam módján megelőzzem a várható rossz végkifejletet” – összegezte az általa elmondottakat a szerző.

debrecen
 

Civil segítség a rendkívüli hóhelyzetben

hab1A Zöldi Környezetvédelmi Egyesület tagjai a rendkívüli hóhelyzet miatt rászoruló embereknek segítenek a hóeltakarításban, valamint alapvető élelmiszerek beszerzésében.
A napokban leesett nagy mennyiségű hó sok idős ember számára nehezíti meg nemcsak a környezet megtisztításás, járhatóvá tételét, hanem az élelmiszerek beszerzését is. Ebben nyújt segítséget a hétvégén beindult kezdeményezésével a Zöldi Környezetvédelmi Egyesület.
A szervezők számos fórumon hívják fel a figyelmet az akcióra, s egyben kérik, aki teheti csatlakozzon a kezdeményezéshez.
A hétvége során számos egyedül élő idős emberen segítettek, az akciót - ameddig indokolja a hóhelyzet - folytatják Szigetszentmiklós városában.
A program főszervezője: Sveda Zsolt tel.: 06 30 387 2439       
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
   

1. oldal / 4

Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

- Videó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról

Read More...

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...

Properties

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa94
mod_vvisit_counterTegnap401
mod_vvisit_counterEzen a héten1948
mod_vvisit_counterElőző héten2797
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1514
mod_vvisit_counterElőző hónapban12100
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta212212

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk

Szösszenetek

Célba ért a második szállítmány is!

A Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány szervezésében Schäffer Éva az alapítvány elnökének vezetésével, júniusban adományszervezés indult a térségben az árvízkárosultak megsegítésére. A rengeteg megkeresés meglepte a szervezőket, így két ütemben lehetett csak kiszállítani a felajánlásokat a rászorulókhoz. Az, hogy a megfelelő emberek kapták –e a csomagokat, a mai aktuális bulvár témák egyike, de az Alapítványunk támogatói, kicsik, nagyok, idősek és fiatalok egyaránt, felajánlásainkkal és önkéntes munkájukkal segítették –e nemes projekt megvalósulását, és hogy a szállítmány eljutott Felsőzsolcára, annak ékes bizonyítéka, a lenti képgaléria, melyet kollégánk készített.
 

Humor

Rendőr vicc 3.

A rendőr megállít egy autóst:
- Megbüntetem önöket, túl sokan utaznak!
- De biztos úr - mondja a sofőr -, ez az Audi ötszemélyes, és mi is öten vagyunk.
- Ne szórakozzon velem - válaszol a rendőr -, az van ráírva, hogy Audi Quattro.
- Szóljon inkább a társának! - vitatkozik tovább a sofőr.
- Nem lehet, mert nem ér rá. Éppen most érkezett egy házaspár egy Fiat Uno-val. 
Terelések,balesetek, egyéb információk ...

Dunaharaszti

Taksony.hu

Current News entries