vasárnap, február 05, 2012
   
Text Size

Idősek Világnapja Dunaharasztin

Több mint 400 nyugdíjas vett részt a szépkorúak tiszteletére rendezett ünnepségen Dunaharasztin a Táncsics Mihály Művelődési Otthonban.
Már jó egy órával előbb nagy számban érkeztek az érdeklődők. Csodás, napsütéses délután volt, mégsem ez volt a legfőbb oka annak, hogy nem csalódott az, aki a nyugdíjasok világnapján ezt választotta délutáni programnak.

Előbb Daróczi Pál, a város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. A beszédet követően az 50 legidősebb, regisztrált nyugdíjas kapott ajándékcsomagot a város önkormányzatának jóvoltából. Két olyan nyugdíjas is volt az ötven megajándékozott között, aki az idén ünnepli 97. életévét. Az ajándékcsomagot az önkormányzati képviselők adták át. A program ezután a szórakoztatás jegyében folytatódott. Első fellépőként, egyben a nap meglepetéseként a híres énekesnő, Bangó Margit adta elő dalait, majd Szolnoki Zoltán műsorát hallgathatta végig a közönség. Jó volt látni a jókedvű arcokat, rajtuk az élet szeretetét.

Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

- Videó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról

Read More...

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...

Properties

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa100
mod_vvisit_counterTegnap401
mod_vvisit_counterEzen a héten1954
mod_vvisit_counterElőző héten2797
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1520
mod_vvisit_counterElőző hónapban12100
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta212218

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk

Szösszenetek

UNICEF akció

A tiszta ivóvízhez jutás jogát éppen a napokban nyilvánította emberi joggá az ENSZ Közgyűlése.. Napjainkban több mint 800 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez; Ázsiában és Afrikában a legnagyobb a probléma. Félő, hogy ez a helyzet a klímaváltozással tovább romlik. A 2000-ben elfogadott Millenniumi Nyilatkozat arra hívta fel az államokat, hogy csökkentsék felére azok számát, akik nem jutnak iható vízhez, a cél elérése azonban egyelőre kétséges. Az UNICEF számára az egészséges ivóvíz biztosítása azért is fontos, mert évente másfél millió gyerek hal meg hasmenéses megbetegedésekben, melyeket a szennyezett ivóvíz és a rossz higiénés körülmények okoznak. 
 

Humor

Vicc - Rendőr 1.

A rendőrségen csörög a telefon:
- Itt az állatkert. Megszökött a zsiráfunk.
Mire a rendőr:
- Jegyzem, kérem! Van valami különös ismertetőjele? 
Terelések,balesetek, egyéb információk ...

Dunaharaszti

Taksony.hu

Current News entries