csütörtök, szeptember 09, 2010
   
Text Size

A jég csúszik – bármi történhet

sebesSebestyén Júlia Európa-bajnok és kilencszeres magyar bajnok műkorcsolyázóval edzés után, az öltözőjében találkoztam. Készült Tallinba, az Európa-bajnokságra. Közben az egyetemen is vizsgaidőszak van, így ha épp nem a jégpályán edz, akkor a könyveket bújja, vagy a laptopjánál ül, és tanul.
- A Magyar Bajnokság után vagyunk, készülsz az Európa-bajnokságra, azután az Olimpiára. Hogy érzed, milyen formában vagy?
- A Magyar Bajnokság előtt megkaptam az influenza elleni oltásokat, emiatt pár napot nem edzhettem; utána pedig kaptam egy felső légúti megbetegedést. Így a verseny idejére és azt követően eléggé legyengült a szervezetem. Az ünnepek alatt, és a két ünnep között is folyamatosan edzettem, hogy visszanyerjem a kondícióm. Ennek következtében most az izomzatom néha még nem úgy működik, ahogy elgondolom, a nagy terhelés következtében itt-ott fáj; de szerencsére úgy érzem, hogy mostanra már sikerült visszaszereznem az erőnlétem. Edzéseken szép programokat tudok már futni, úgyhogy bízom benne, hogy az Európa-bajnokságon jó állapotban fogok versenyezni. A kiutazásig van még néhány napom, addig is edzek keményen, és remélem a legjobbakat.

- Versenyek előtt és a bajnokság alatt elég feszített a tempó. Tudsz azért közben pihenni, lazítani is egy kicsit?
- A bajnokság rendje az, hogy pénteken és szombaton tartják a női versenyt. Mi általában két-három nappal korábban utazunk ki. Az utazás utáni két napon rövidebb, intenzívebb edzéseim vannak. Kell ez a kis idő ahhoz, hogy aklimatizálódjak, belerázódjak a verseny hangulatába, és hogy megismerjem az ottani pálya sajátosságait, hiszen minden versenycsarnokban más egy kicsit a jég. A verseny előtti napon van a sorsolás; ott dől el, hogy milyen sorrendben mutathatjuk be a rövidprogramokat. Pénteken és szombaton zajlik a verseny, vasárnap pedig, ha jól szerepeltem, bemutatót futok a gálán is; és hétfőn már utazunk haza. Kikapcsolódni, várost nézni így nincs időm, de könyvet mindig viszek magammal. És persze jó alkalom ez arra is, hogy egy kicsit együtt legyek más országok versenyzőivel.

- Most három nagy verseny is vár rád: az Európa-bajnokság, az Olimpia és a Világbajnokság. És te úgy döntöttél, hogy ezzel az évaddal lezárod versenysportolói karriered. Hogy éled azt meg, hogy utolsó olimpiád, utolsó EB-d és utolsó VB-d lesz ez?
- Nem gondolok erre. Az ősz folyamán, a világkupákon is nagyon jól sikerültek a programjaim. A Skate Americán harmadik lettem; és utána a nemzetközi sajtó is ezzel foglalkozott, hogy ez az utolsó világkupám, ahol dobogóra állhattam. De én ezt nem így élem meg. Ez is egy verseny lesz a sok közül, ahol teljesítenem kell. Szeretnék nyugodtan, felszabadultan futni, nem görcsölni az eredményeken, hiszen ez pontozásos sportág – így szubjektív. Egy bírói döntés akár öt-hat helyet is változtathat az eredményen. Most a 10. helyen állok a világranglistán, az európai korcsolyázók listáján pedig a negyedik helyen. Így megvan az esély bármire; ezért most csak arra koncentrálok, hogy a soron következő versenyen a legjobbat hozzam ki magamból.

- Az idei olimpia nagy szenzációja, hogy Evgenij Plushenko visszatér, újra versenyezni fog. Lehetséges, hogy négy év múlva, a következő olimpián veled is újra találkozunk?
- Plushenko nagyon fiatalon mondta azt, hogy elég a versenyzésből; még most is csak huszonöt éves, elég fiatal ahhoz, hogy visszatérjen. De az ember szervezetét nem lehet a végtelenségig terhelni; én huszonöt évet keményen végigedzettem, és vannak intő jelek. A múlt szezonban az Achilles-inam fájdult meg, és az orvosok azzal riogattak, nem biztos, hogy meggyógyul, már nem bírja a mindennapi terhelést. Ezért nem tervezek nagy visszatérést, hanem azt remélem, hogy a még hátralévő versenyeken a legjobb formámban szerepelek majd. A következő olimpián pedig azt kívánom, már a mostani fiatal magyar műkorcsolyázóknak drukkolhassunk.

- Ez az év jubileum is, hiszen épp huszonöt éve korcsolyázol. Ha visszatekintesz erre a huszonöt évre, hogyan tudnád összefoglalni?
- A pályafutásom több szakaszra bontható fel. Az első, amikor Tiszaújvárosban elkezdtem korcsolyázni, nyitott sebestyenjégpályán, ahol sokkal ridegebbek a körülmények, mint a fedett csarnokokban. A jelenlegi mezőnyben nincs is más olyan korcsolyázó, aki nyitott pályán kezdett edzeni. Én tizenhárom éves koromig edzettem ott. Az első pillanattól kezdve nagyon szerettem a jégen lenni. Hiába volt mínusz húsz fok, élveztem. Nem is szerettem bekéredzkedni a melegedőbe, mert utána csak még jobban fáztam. Inkább végigedzettem egyben másfél órát. Akkoriban minden korcsoportos magyar bajnokságot megnyertem, és sok nemzetközi versenyen dobogóra jutottam. Utána egy nagy fordulat következett: az edzőm, Gurgen Vardanjan Budapestre jött, így én is csak itt tudtam folytatni a korcsolyázást. Azt, hogy egyáltalán megmaradhattam folytathattam, nagyon sokban köszönhetem Kozári Klári néninek, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség volt elnökének, aki magához vett; hiszen ilyen messzire, kollégiumba, tizenhárom évesen nem engedtek volna a szüleim. Ők a mai napig Tiszaújvárosban élnek, én pedig tizennyolc éves koromig maradtam Klári néninél, ő szinte a harmadik nagymamám lett.
Tizenhárom évesen jutottam ki az első felnőtt Európa Bajnokságomra. Ez azért nagy dolog, mert most már tizenöt év az alsó korhatár. És onnantól kezdve minden világversenyen ott voltam, egy sérüléstől eltekintve, a múlt szezonban. Voltak persze hullámvölgyek is: a ’95-’96-os szezonban kétszer is eltört a lábam, utána nehéz volt újra felkészülni, formába lendülni és kivívni azt, hogy minden versenyen ott lehessek. De voltak nagy csúcsok is; ezek között a legnagyobb a 2004-es Európa-bajnokság itt, Budapesten, ahol aranyérmet szereztem. Ha visszatekintek, azt tudom mondani, hogy nagyon sokat köszönhetek ennek a sportnak. Sokszor volt nehéz, de megérte a fáradságot. Nem bántam meg.

- Mik a terveid, ha befejezed a versenyzést?
- A sport mellett mindig nagy hangsúlyt fektettem a tanulásra. Hiszen a jég, az csúszik – bármikor történhet valami nem várt esemény. Ezért szereztem több diplomát is. A Testnevelési Egyetemen elvégeztem a műkorcsolya szakedzői és a sportszervezői szakot, a Műszaki Főiskolán pedig a műszaki menedzser szakot. Hogy ezek közül melyiket hasznosítom majd, az még a jövő titka. De leginkább szeretném valahogy ötvözni őket. Egy biztos: a jég mellett szeretnék maradni, nem szeretnék elszakadni tőle, hiszen egész életemet a jégpályán töltöttem.

- Olyan terveid is vannak esetleg, hogy külföldre, egy jégrevübe szerződj?
- Nem, a revü nem az én világom, soha nem vonzott. Az más, hogy néha részt veszek egy-egy jégshow-n vagy egy gálán: ott egy saját versenyprogramot mutatok be. Volt lehetőségem ilyeneken szerepelni, mint például a Katherina Witt Show-n vagy Plushenko és Edwin Marton közös fellépésén Milánóban, karácsonyi gálákon Franciaországban. Ha ilyen lehetőséget, meghívást kapok, akkor természetesen örömmel megyek; de jégrevühöz nem szeretnék szerződni.
Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...
Magyar Fotográfia Napja

A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA 2010. AUGUSZTUS 29. Eseménynaptár – időrendben  

Read More...

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa248
mod_vvisit_counterTegnap755
mod_vvisit_counterEzen a héten2132
mod_vvisit_counterElőző héten2804
mod_vvisit_counterEbben a hónapban4120
mod_vvisit_counterElőző hónapban4208
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta8328

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk
Ma 2010. szeptember 09., csütörtök, Ádám napja van. Holnap Nikolett és Hunor napja lesz.

Partnereink

forster

okomat

mindenkifogyaszto
ajanlott_bongeszok
inda

12 Óra - Fotószolgáltatás a Dunavölgye partnere 
ikaros

Szösszenetek

UNICEF akció

A tiszta ivóvízhez jutás jogát éppen a napokban nyilvánította emberi joggá az ENSZ Közgyűlése.. Napjainkban több mint 800 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez; Ázsiában és Afrikában a legnagyobb a probléma. Félő, hogy ez a helyzet a klímaváltozással tovább romlik. A 2000-ben elfogadott Millenniumi Nyilatkozat arra hívta fel az államokat, hogy csökkentsék felére azok számát, akik nem jutnak iható vízhez, a cél elérése azonban egyelőre kétséges. Az UNICEF számára az egészséges ivóvíz biztosítása azért is fontos, mert évente másfél millió gyerek hal meg hasmenéses megbetegedésekben, melyeket a szennyezett ivóvíz és a rossz higiénés körülmények okoznak. 
 

Humor

Hogy hívják a...

- Hogy hívják a görög kártyást?
- ???
- Namilesz Teosztasz.

- Hogy hívják röntgen úr feleségét?
- ???
- Röntgenné Ultra Ibolya.

- Hogy hívják a kongói fényképészt?
- ???
- Tekincsa Vakumba

- Hogy hívják Albert Einstein torz testvérét?
- ???
- Frank Einstein.

- Hogy hívják a vámpírok adminisztrátorát?
- ???
- Vérelszámoló.

- Hogy hívják az okos kisfiú nagyszülőjét?
- ???
- Agymama. 

Dunaharaszti

  • Zenés mesejáték a művelődési házban
    Szeptember 10-én, pénteken 18 órakor kerül színre a klasszikus darab, a belépés ingyenes. Sok nézőre számítunk, nem mindennapi művészi élményre van kilátás.
  • Néhány nap múlva avatjuk a Sportjátszóteret
    2010. szeptember 10-én, 16 órakor ünnepélyesen megnyitjuk és átadjuk a Sportjátszóteret a Piactéren. Polgármesteri köszöntő is lesz, meg zene és büfé is, de a legfontosabbak a pályák, melyek között néhány egészen különleges is akad.
  • A Dunaharaszti Szent István - szobor
    N. Tóth Ágnes művészettörténész kiváló ismertetőt tartott augusztus 20-án a Templomkertben R.Törley Mária gyönyörű szobráról, mely városunk ékessége egyben. Az alábbiakban - sokak kívánságára - leközöljük a beszédet.