vasárnap, február 05, 2012
   
Text Size

Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány felhívása

Adományokat várnak

arvizMindannyian látjuk, az árvíz okozta károkat, amely következtében emberek ezrei válnak hajléktalanná, vagy kerülnek nagyon nehéz, igazán embert próbáló helyzetbe. Akinek módjában áll segítsen a rászorultakon.

A Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány őszinte együttérzéssel szeretne segíteni ezeken az embereken, időseken, gyermekeken.

„Bár tudom, hogy kezdeményezésünk csupán csepp a tengerben, mert a helyreállítás milliárdokat fog jelenteni, és nagyon sok időnek kell ahhoz eltelni, hogy ezt a tragédiát az ország legyőzze. Látva a kialakult helyzetet, az is felmerülhet önkéntelenül bennünk, hogy velünk is előfordulhat ilyen tragédia, és vajon miként tudnánk ezt megélni, és kezelni” – hívta fel a figyelmet Schöffer Éva, az alapítvány elnöke.

Az alapítvány, és önkéntesei segíteni szeretnének, aminek révén helyi adományok a gondolat felvetésével egy időben már érkeztek. A lehetőségekhez mérten hasznos dolgokhoz szeretnék juttatni az érintetteket, és ebben kérik az adakozók segítségét, együttműködését.

„Nem pénzadományt kérünk, hanem olyan hasznos eszközöket szeretnénk átvenni, begyűjteni, és közvetlenül a rászorultak számára saját eszközeinkkel eljuttatni, amely segítséget nyújthat az újrakezdéshez. Sajnos itt minden szóba jöhet: tartós élelmiszer, ruhák, tisztító és tisztálkodó szerek és eszközök, takarók, pokrócok, ágyneműk, egyéb textíliák stb.

Adományaikat az alapítvány székhelyére várjuk, de ha kell, az adományokért elmegyünk, átvesszük. Az átvett eszközökről tételesen elszámolunk, és részletes tájékoztatót adunk a hasznosulásukról. Alapítványunk 2007 óta közhasznú bejegyzett alapítvány, minden átvett eszközről közhasznú igazolást adunk ki. Az is segítség, ha kezdeményezést eljuttatják másoknak, népszerűsítik.” – zárta felhívását az alapítvány elnöke.

Információ: Schöffer Éva kuratóriumi elnök
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Dunakörnyéki Települések
Fejlődéséért Alapítvány

2338. Áporka
Petőfi S. u. 50.

Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

- Videó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról

Read More...

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...

Properties

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa86
mod_vvisit_counterTegnap401
mod_vvisit_counterEzen a héten1940
mod_vvisit_counterElőző héten2797
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1506
mod_vvisit_counterElőző hónapban12100
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta212204

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk

Szösszenetek

Célba ért a második szállítmány is!

A Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány szervezésében Schäffer Éva az alapítvány elnökének vezetésével, júniusban adományszervezés indult a térségben az árvízkárosultak megsegítésére. A rengeteg megkeresés meglepte a szervezőket, így két ütemben lehetett csak kiszállítani a felajánlásokat a rászorulókhoz. Az, hogy a megfelelő emberek kapták –e a csomagokat, a mai aktuális bulvár témák egyike, de az Alapítványunk támogatói, kicsik, nagyok, idősek és fiatalok egyaránt, felajánlásainkkal és önkéntes munkájukkal segítették –e nemes projekt megvalósulását, és hogy a szállítmány eljutott Felsőzsolcára, annak ékes bizonyítéka, a lenti képgaléria, melyet kollégánk készített.
 

Humor

Rendőr vicc 3.

A rendőr megállít egy autóst:
- Megbüntetem önöket, túl sokan utaznak!
- De biztos úr - mondja a sofőr -, ez az Audi ötszemélyes, és mi is öten vagyunk.
- Ne szórakozzon velem - válaszol a rendőr -, az van ráírva, hogy Audi Quattro.
- Szóljon inkább a társának! - vitatkozik tovább a sofőr.
- Nem lehet, mert nem ér rá. Éppen most érkezett egy házaspár egy Fiat Uno-val. 
Terelések,balesetek, egyéb információk ...

Dunaharaszti

Taksony.hu

Current News entries