kedd, február 07, 2012
   
Text Size

Polgárőrök fogták el a cserbenhagyó gázolót

polgarrHalásztelki polgárőrök kapcsolták le azt a 45 év körüli ámokfutót, aki szeptember 29-én este az Aldi kereszteződésében elütött egy arra sétáló 55 év körüli férfit.
Kovács Gábor, a Halásztelki Polgárőrség vezetője elmondta, véletlenségből járt arra éppen, három autóval volt lemaradva az elkövetőhöz képest, így tisztán látta a történéseket.„Egy zöld Toyota személygépkocsira lettem figyelmes - idézi fel az esetet -, a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott, ezt követően felugratott a járdára, és elgázolta az arra sétáló, hátizsákos férfit. Fütyült a segítségnyújtási kötelezettségre, inkább saját bőrét féltette, menekülőre fogta a dolgot, de nem sokáig jutott, mert az onnan száz méterre lévő gyorsétterem portája előtt megfogtam. Ittas volt.” Az eset után szinte azonnal csatlakozott a szigetszentmiklósi rendőrség és polgárőrség, így az elkövetőnek esélye sem volt a menekülésre. A Halásztelki Polgárőrség helyettes vezetője Kopácsi Ferenc még azt is elmondja, hogy az elkövető igen csak összetörte az autóját: „a szélvédője betörött, egyik kereke defektet kapott, sőt még az olaj is folyt belőle”.
Az elütött férfit a kiérkező mentősök azonnal kezelésbe vették, és kórházba szállították. Nincs életveszélyben.



Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

- Videó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról

Read More...

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...

Properties

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa217
mod_vvisit_counterTegnap395
mod_vvisit_counterEzen a héten612
mod_vvisit_counterElőző héten2196
mod_vvisit_counterEbben a hónapban2374
mod_vvisit_counterElőző hónapban12100
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta213072

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk

Szösszenetek

UNICEF akció

A tiszta ivóvízhez jutás jogát éppen a napokban nyilvánította emberi joggá az ENSZ Közgyűlése.. Napjainkban több mint 800 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez; Ázsiában és Afrikában a legnagyobb a probléma. Félő, hogy ez a helyzet a klímaváltozással tovább romlik. A 2000-ben elfogadott Millenniumi Nyilatkozat arra hívta fel az államokat, hogy csökkentsék felére azok számát, akik nem jutnak iható vízhez, a cél elérése azonban egyelőre kétséges. Az UNICEF számára az egészséges ivóvíz biztosítása azért is fontos, mert évente másfél millió gyerek hal meg hasmenéses megbetegedésekben, melyeket a szennyezett ivóvíz és a rossz higiénés körülmények okoznak. 
 

Humor

Rendőr vicc 3.

A rendőr megállít egy autóst:
- Megbüntetem önöket, túl sokan utaznak!
- De biztos úr - mondja a sofőr -, ez az Audi ötszemélyes, és mi is öten vagyunk.
- Ne szórakozzon velem - válaszol a rendőr -, az van ráírva, hogy Audi Quattro.
- Szóljon inkább a társának! - vitatkozik tovább a sofőr.
- Nem lehet, mert nem ér rá. Éppen most érkezett egy házaspár egy Fiat Uno-val. 
Terelések,balesetek, egyéb információk ...

Dunaharaszti

  • Ülésezett a képviselő-testület
    A képviselő-testület a költségvetési rendelet-tervezet tárgyalásakor kiemelten foglalkozott a 2012-ben megvalósítandó beruházásokkal. Nagy vitát váltott ki ugyanakkor a Kápolna-domb védelem alá helyezésének terve.
  • A diákigazolvány igénylése
    Január 1-jén hatályba lépett az új oktatási kártyacsaládról szóló kormányrendelet. Február 6-tól fogadják az okmányirodák az igénylőket.
  • A rendőrség felhívása
    Egy szigetszentmiklósi betörés ügyében nyomoz a rendőrség.

Taksony.hu

Current News entries