kedd, február 07, 2012
   
Text Size

Folytatódnak az útépítések Dunaharasztin

granariumA Dunaharaszti Önkormányzat az idei évben is folytatja városfejlesztési, ezen belül útépítési programját. Az EU-s forrásokból és saját erőből megújul a Fő út - mely része a városközpont-fejleszési projektnek, amely részeként a Granárium is megújul - további nyertes pályázat révén szilárd burkolatot kaphat az Árpád-, a Gyóni Géza-, a Wesselényi-, a Báthory- és a Kazinczy utca.
Egy véleményen voltak a képviselők másik két elengedhetetlen helyi fejlesztéssel kapcsolatosan is. Egyhangú szavazással döntöttek  a Domb-, illetve a Vörösmarty utca megépítéséről. Ez utóbbi beruházások összértéke mintegy 180 millió forint.

Nagy-, térségi problémakört, a munkanélküliséget orvosolandó, a városvezetés tervei szerint tovább fog folytatódni a közfoglalkozotatás, mely vélhetően több lehetőséget tartogat azok számára, akik a munkaügyi központok által támogatott körön kívülre kerültek. A pályázati lehetőségek kihasználását tekintve sem várható szemléletbeni változás. A testület támogatta a Baktay Ervin Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola részvételét a "Pedagógusképzések (A pedagógiak kultúra fejlesztése, pedagógusok új szerepben) címet viselő pályázaton.

A január 25-én tartott testületi ülés fő kérdése természetesen a 2010-es költségvetés tervezése volt, mellyel kapcsolatosan egyébként február -én lakossági fórumot is tart az Önkormányzat.

 

Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

- Videó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról

Read More...

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...

Properties

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa217
mod_vvisit_counterTegnap395
mod_vvisit_counterEzen a héten612
mod_vvisit_counterElőző héten2196
mod_vvisit_counterEbben a hónapban2374
mod_vvisit_counterElőző hónapban12100
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta213072

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk

Szösszenetek

Célba ért a második szállítmány is!

A Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány szervezésében Schäffer Éva az alapítvány elnökének vezetésével, júniusban adományszervezés indult a térségben az árvízkárosultak megsegítésére. A rengeteg megkeresés meglepte a szervezőket, így két ütemben lehetett csak kiszállítani a felajánlásokat a rászorulókhoz. Az, hogy a megfelelő emberek kapták –e a csomagokat, a mai aktuális bulvár témák egyike, de az Alapítványunk támogatói, kicsik, nagyok, idősek és fiatalok egyaránt, felajánlásainkkal és önkéntes munkájukkal segítették –e nemes projekt megvalósulását, és hogy a szállítmány eljutott Felsőzsolcára, annak ékes bizonyítéka, a lenti képgaléria, melyet kollégánk készített.
 

Humor

Anyós vicc 2.

Az étteremben :
- Remek ez a hely főúr!
- Igazán köszönöm. És mi nyerte meg benne a tetszését?
- A zene. Olyan hangosan szólt, hogy egy szót sem értettem abból, amit az anyósom mondott. 
Terelések,balesetek, egyéb információk ...

Dunaharaszti

  • Ülésezett a képviselő-testület
    A képviselő-testület a költségvetési rendelet-tervezet tárgyalásakor kiemelten foglalkozott a 2012-ben megvalósítandó beruházásokkal. Nagy vitát váltott ki ugyanakkor a Kápolna-domb védelem alá helyezésének terve.
  • A diákigazolvány igénylése
    Január 1-jén hatályba lépett az új oktatási kártyacsaládról szóló kormányrendelet. Február 6-tól fogadják az okmányirodák az igénylőket.
  • A rendőrség felhívása
    Egy szigetszentmiklósi betörés ügyében nyomoz a rendőrség.

Taksony.hu

Current News entries