- Örömöt és indulatokat is kivált a tököli repülőtér újbóli megny...
- Tököl városa tovább halad a megújulás útján, a fejlesztések folyta...
- A kezdet a születés. A folytatás az élet. A befejezés olykor sajátos....
- Lakossági fórumok, civil kezdeményezések sora igyekszik továbbra is é...
- Összekapcsolódhat 2011-re a közel nyolcvan éve tehermentesítő útkén...
Álarc (NOVELLA)
Álarc (NOVELLA)
A függöny lezárult. Az előadásnak vége. A tömeg lassan kígyózik ki a nézőtérről, s halk szavaik egy hangos káoszba merülnek el. Érthetetlen foszlányok szállnak szét a levegőben, s maradnak függőben, míg feledésbe nem merülnek. A színészek lomha lépteit kíséri az ósdi színpadnak a nyekergése, mely tudatja, ott áll, s korhad a fája, mióta a színház, színházzá lett… Minden lassú, tompa, és régi. A füst még most sem oszlott el, s most még inkább a múltra emlékeztet az egész helység. Por fed minden kelléket, amit ma nem használtak az előadáshoz, a füst homályba burkolja a tárgyak körvonalát, s olybá úgy tűnik, már-már több száz méter távolságban úsznának a semmiben… A zsibongás elhalkul, és már csak a színészek pusmogása hallatszik a függöny mögött. A lepel, mi mögé látni nem lehet, most meglendül, és újra betekintést enged a titkok sorának.
Már csak egy férfi ül az asztalnál, fejét kezére támasztja, s bámul a semmibe. Gondolatai már régen nem a földön járnak… valami más, újabb, szebb helyre zarándokoltak, kerestek nyugalmat, ami itt nem található. Mereng. Alakítása már akkor sem érdekelte, mikor még szerepe volt egy fél órája. Akkor is már máshol járt… A zöld szemében egy gyérfényű körte szikrája jár táncot, mélabúsat, fájót… mintha a halál táncát lejtené el ott, a férfiben. De az ember nem mozdul. Nem érdekli a fény, az sem, hogy mögötte most zárult be az ajtó, valószínűleg egészen reggelig. Csak ül némán, s tovább lépeget. Egészen addig akar szárnyalni, míg lehet… De hol lehet a határ? A csillagos ég végén? Hisz ez balgaság! Nincs annak vége, se eleje, se hossza… nincs neki semmije, csak a csillagai, mik holtak… Holtak, halottak, élettelenek… Vajon ez lehet az, amin ő ott mereng? Vagy valami egészen más jár fejében…
Most megremeg. Teste izzik, szemei szorosan összezárulnak, és nyüszít. Mint egy kutya, úgy vonít. Fájdalma van, mégse látszik rajta a seb… mert nem kívül sértették meg. Belül vérzik, ott öltek meg valamit, legmélyebben. Álmait tiporták el, egészen a porba taszították, s átgázoltak rajta. A terveit keresztbehúzták. S már semmi sem lesz, nem lehet olyan, mint ezelőtt volt. Semmi. Nem bírja tovább, enged a kínzásnak, s könnyei felszántják púderozott arcának makulátlan színét, és befestik ronda, sáros, piszkos színűre. Még mindig csak bámul előre, nem bánja, hogy a festéket elkeni a kis patakok sokasága… már semmi nem zavarja…
Feláll, lassan, mert ereje fogytán van. Elmegy a háttérben megbúvó csapig, s arcát megmossa. Eltűnik róla a derűs piros, a szeme fekete kerete, ajkáról a csillogás… A tükörbe
tekint, elborzad. Sápadt sárgaság lett úrrá a képén, szemei beestek, szája cserepes lett, szomorú. Sóhajt egyet, majd a sminkért nyúl. Ez nem csak egy egyszerű sóhaj, többet rejt annál… Benne van a bánat, az erő, és beletörődés is. Magára keni a pirosítót, ajkára szőlőzsírt tesz, és megvető pillantást vet saját tükörképére. Megfordul, határozott léptekkel, nagy levegő vételeket véve halad a nézőtérről nyíló ajtók egyike felé. Az ajtó előtt megáll. Habozik, de már le is nyomta a kilincset. Léptei nehezen koppannak a kövön. A férfi mosolyog, senki nem mondaná meg, előbb még sírt. A portásnak oda biccent és derűs ábrázattal sétál haza.Senki sem tudja miért ennyire boldog. Az utca népe csak a vidámságát látja, és ez elég neki. Nem gondolja a járókelők közül egyik se, hogy talán mégsem annyira felhőtlen ez a mosoly, hogy csak egy maszk, egy teljesen jól kidolgozott álarc, amihez hasonlót keresve sem találni… És talán sohasem derül fény rá, hogy rejtőzik mögötte valami. Valami, ami egy életet tesz keserűvé.
BD
Cikkeinkből
- Videó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról
Read More...Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...
Read More...Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...
Read More...Properties
Üzenet
-
6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
-
Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
-
Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
- 1
- 2
- 3
PAFI.hu pályázatok
- Szeretnél EuroDesk helyi partner lenni a Közép-magyarországi régióban?
- Innomax díj
- Zalaegerszegi országos faműves konferencia és pályázat
- Indul a Szépzöld.hu és a Gulliver Játék Rajz- és Építőversenye!
- Múzeumok Mindenkinek Program - Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése / TÁMOP-3.2.8.B-12/1






![]() | Ma | 100 |
![]() | Tegnap | 401 |
![]() | Ezen a héten | 1954 |
![]() | Előző héten | 2797 |
![]() | Ebben a hónapban | 1520 |
![]() | Előző hónapban | 12100 |
![]() | 2010.08.21. óta | 212218 |
Partnereink
Szösszenetek
UNICEF akció
A tiszta ivóvízhez jutás jogát éppen a napokban nyilvánította emberi joggá az ENSZ Közgyűlése.. Napjainkban több mint 800 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez; Ázsiában és Afrikában a legnagyobb a probléma. Félő, hogy ez a helyzet a klímaváltozással tovább romlik. A 2000-ben elfogadott Millenniumi Nyilatkozat arra hívta fel az államokat, hogy csökkentsék felére azok számát, akik nem jutnak iható vízhez, a cél elérése azonban egyelőre kétséges. Az UNICEF számára az egészséges ivóvíz biztosítása azért is fontos, mert évente másfél millió gyerek hal meg hasmenéses megbetegedésekben, melyeket a szennyezett ivóvíz és a rossz higiénés körülmények okoznak.Humor
Egy malac vicc
A szülész kérdezi az ifjú anyát:
- Asszonyom, a boldog apa kint várakozik, beengedjem?
- Jézusom, dehogy, a férjem bármelyik percben megérkezhet!

| Terelések,balesetek, egyéb információk ... |
|
Dunaharaszti
|
Taksony.hu
| Current News entries |
|























